March For Koala

Mit tudhat az az ember a zenéről, aki nem szereti a jazzt?

Tank!

Lovagolva a Leviatánt.... (aminek a neve amúgy Margó)

A ruhákkal tömött zsáknak reggeli sóhaj szaga van.

Mocskos és kurta zakatolásra eszmélek hirtelen... rohan az idő.

Mikor pedig a minden egy, és nincsenek különálló részek.. és az idő és a halál csak illúzió...

Akkor elég meghökkentő dolog látni ahogy az idő rohan.

Elcsúsztak az órák. Én az érzékelő az észlelésemet és ezzel a világot megtekertem...

Rozsdásan nyikorog a valóság, ahogy az illesztékek egymásbakapnak...

Próbálják riadt gyerekek módjára összerakni a törött vázát mielőtt a nagyi felébred

Mert a nagyi (én) kicsit most elszunyókált... kiesett az érzékelve levésből...

És ez egy bizonyos kozmikus szempontból vicces, mivel ezt azzal érte el hogy nem aludt...

Napokig...

Egyik pillanatban egy lengedező pókhálót nézett, a következő pillanatban már rohant kerszetül a világon, hogy ott legyen valahol ahol már ott kellett volna legyen, vagy ahol mindig is ott volt. Lehet csak el akarta érni önmagát... a találkozást... és mindenhol szemrehányó pillantások kísérték.... az emberek nem, csak a tekintetük tudta... majdnem mindent elrontott....

Ma....

ma majdnem megvolt...

És veled mi történt?

Zsánerképek 1.

Kis fehér gyógyszeresdobozkát találtam Mr. A. kisasztalán a minap, s azon tűnődtem vajh mi lehet az. Centrum multivitamin volt. Mire észrevette tűnődésemet furcsán-lelkesen eképpen szólott:
- Ööööö... lejárt a szavatossága, de felpörget. - vigyorgott, majd itta tovább nyugodtan a sört.

Patt-patt-patt...

Mivel mostmár kezdek megőrülni gondoltam kitörök a tétlen apró-zavarságok csurgó mézes, nevetve-köhögős és álmosanszempiszkálós szuszogi egykedvűség tompa, állott csendjének rozsdás pörölye alól. Mert sosem volt még abból semmi jó ha túlságosan sokáig elnyomtam magamban a morzsolódnivágyás (úgylátszik) természetellenes késztetését, mert például ilyen volt a gyerekkorom. Ami mint tudjuk tragikus véget ért: majdnem felnőttem.
Most belenézegettem az Eszterházy-féle "Egy nő"-be és ez arra kényszerít (amit már régóta dédelgetek magamban), hogy lajstromot készítsek az életemben fontosabb szerepet játszott/játszó nőalakokról. Kényszerít mivel nem akarom, hogy a könyv maga befolyásoljon ezen lajstrom megvarrásában, tehát még az előtt kell nekiszabósodnom, hogy elolvasnám. Csak utánna el ne felejtsem elolvasni.

Igazából jó volt most megint meglenni, forrani és megint lehülni, a bénultságból kirobbanni és újra összeesni, mert gyakorlatilag csak ennyit teszek amikor változok. Na azért ne tessék megijedni, a kígyó csak kígyó marad, legfeljebb levet még egy bőrt, ha már a pofájáról úgyse sül le. Televagyok merész, mitöbb hazardőr ötletekkel és nem nagyon vannak fogódzóim és körülmetélt, leíró hetyke frázisaim, hogy legalább ideiglenesen el ne felejtsem őket, szóval jó lesz sietni. Ha más nem, annyi értelme legalább volt, hogy mostmár értem az eddig zavaró suttogásokat. Semmi komoly. Időjárás jelentés, lehetőségek, reklámok, vagy borulátó retrospektív víziók, a "lehetett volnák" szürke hada. Csorba sejtések, komoly fontoskodások és rinyák, rinyák, rinyák... amik elmaradtak. Tudod a múltad nagy ballépései nem is tűnnek olyan tragikusnak, ha megvan a képességed hogy lásd azokat a katasztrófális baklövéseket, amiket (hála a Dolgoknak) nem baklőttél el anno.

Egészen új perspektívát állítanak az így kapott információk. Lehet ez szerinted nem okos dolog, a legtöbb ember még a múltjával is képtelen megbírkózni, nemhogy a meg nem történt múlt lehetőségeivel. A legtöbben el sem jutnának a karrierista egomán ömlengéseiken túlra, pedig a meg nem történt eseményekből, ha az ember kellően realistán, (tehát nem önmagára osztva a föszerepet) tétlen szemlélőként végignézi, hogy is volna, ha én akkor ott nem, hanem... de ha az ember ide már képes betenni a mentális állábait, még mindig itt a kérdés: képes e valaki megtanulni élni pusztán az által, hogy bebörtönzi magát egyetlen nap lehetőségei közé? Mert nem kell életem minden apró hibáján merengenem, hogy lehetne rosszabb is, meg "fú... hát nem a legjobb úton haladok, de nem is a legrosszabbon... de jó". Ez nem önbizalom-növelő túra a saját elmémbe. Arra való, hogy akár múltam egyetlen napjának végtelen lehetőségei közt sodródva is ki tudjam választani és megtanulni egy életre, hogy...

És így elérkeztem a leckéhez. Levontam a tanulságot. Megvan a cumi, levetem a rugdalózót, továbbítom az öregvést és keresztbe teszek a csapnak, avagy a dolgok folyásának, mert igazából ezért indultam el a labirintusba. Nem megelégedni vele, hogy megvan, hanem használni, mert mindenki másnál nagyobb szükségem volt rá. A saját tanácsomra, amiből csak én nem kapok sosem.

Hírdetés

Rák jegyű, sportos, jólfésült, kellemes külsejű, művelt, többszörösen elvállt huszas éveiben járó szodómista keresi sportos / lucskos / alultáplált / menekült / beteg / rosszarcú / kövér / rendszerető / mosdatlan / gyermekes / magatehetetlen / alkoholista / kiskorú / vonzó / erőszakos / szellemi fogyatékos / rámenős negyvenes, huszas, tizes illetve hetven fölötti hölgy / úr / fiú / lány / baba / hörcsög / méz / műanyag szatyor / serdülőfélben lévő hintaló / bernáthegyikutya / öszvér / porcica / klinikai halott párját hosszútávú / alkalmi / rendszeres, de nem komoly / csöndes / rendszeres, de komoly / romantikus / rövid de hullámvölgyekkel terhes házasság / nemi erőszak / ízes fajtalankodás / orgia / színházlátogatás / vikinges baszás / nyilvános helyen vizelés / filozofálgatás / közös menstruáció / agyagozás / kertépítés / böllér-szex / érzelmi kaland / tapasztalat- és széklet csere / örülnivágyás / pornó-film forgatás / árvaház látogatás / egzotikus külföldi utazás céljából. Kérem ne kíméljenek. A jelentkezéseket az alábbi címre várom " Nyunyus huncut élete " - jeligére.

Intermezzo 9.

"...in the small hours of the morning, a man is apt to search his soul more than at any other time."

Ian Edginton, Scarlet Traces

Intermezzo 8.

" - Külföldön elmésebbek a nők nálam? - kérdezte a lány, szemét lesütve. - Ugye, elmésebbek?
- Nem elmésebbek - mondta G. A.
- Dehogynem - mondta a lány. - Sokkal elmésebbek. Elhitetik a férfiakkal, hogy azok erősebbek, bátrabbak, okosabbak s a világ urai.
- Nem mindegyik hiszi el - mondta G. A.
- Külföldön találkozni fogunk olyan elmés nőkkel - mondta -, akik elhitetik magával, hogy szerlmes beléjük.
- Olyannal nem fogunk találkozni - mondta G. A.
A lány hallgatott. - Sokkal bölcsebbek és szellemesebbek nálam - mondta egy idő múlva. - Olyannal is találkozni fogunk, aki elhiteti magával, hogy elmúltam.
- Hogy elmúltál? - ismételte G. A. szórakozottan.
- Hogy elégtem művelt külföldi elméjének villámcsapásaitól, ellobbantam s megsemmisültem. S akkor el fog hagyni, kedves G. A. "

" Id. Larra bólogatott. - Sejtettem - mondta egykedvűen, apró, gyulladt szemével szaporán pislogva. - A mai fiatalság! Mi egyebet lehet várni, fiatalember, egy elkorcsosult nemzedéktől, mely a gyávaságot összetéveszti a tapintattal, a közönyt a szerénységgel, a némaságot a csönddel? ... "

Déry Tibor " G. A. úr X.-ben "

" Opifex rerum "

nem vagyok biztos az általam tudnivélt dolgokban, de nem kételkedem.
amint kiderül, hogy egy dolog nem úgy van ahogy én gondolom, kérdés nélkül képes vagyok megváltoztatni a véleményemet, de addig sem kételkedem.

Látom a fogaskerekeket a festett, színes burkolat mögött.
Látom hogyan sétálunk óraműpontossággal, mégis látszólag véletlenszerűen a futószallagon amit úgy nevezünk: élet.

A napok számomra már rég összemosódtak, az idő elvesztette a jelentését, és az értelmét.
Idő soha nem volt. Ha lett volna nem vesztette volna el az értelmét. Változás van. Fluxus van. Hullámok vannak. Idő az nincs.

És ti féltek a változástól, mert veszteségként élitek meg. Minden nap változtok és mégis ugyanolyanok maradtok. Ez talán csak a "lélek" jelenlétével magyarázható. Talán.
Vagy legalábbis valamilyen spirituális rendező elv az emberi pszichében, amelyre nem hat a változás. Pontosítok... amelyre nem hat a változás, kivéve az érzések egyik formáját: a szenvedést.
Mert a célok és értékek csak akkor válnak világossá, ha "anti-célokat" élünk át. Addig semmiképpen sem vagyunk képesek igazán kívánni és értékelni az otthon komfortját, amíg nem aludtunk az utcán.
(közhelyesebben szólva)
A baj az, hogy mire rájövünk mi lett volna a jó lépés, jó megoldás, mi az ami boldoggá tett volna, addigra az a dolog általában már visszahozhatatlanul elvész. És a felismerés olyan űrt hagy maga után, amit hiába valóságokkal próbáltok megtölteni akár egy életen át.
Csak a szenvedés tud rávezetni és ráébreszteni arra mire van igazán szükségetek. Szükségünk.

Ha megfogadod a tanácsom, most felállsz és odamész a kedvesedhez és szó nélkül megöleled és olyan sokáig öleled amíg jólesik. Legyél önző. :) Vagy hívd fel a lányt, vagy fiút akibe szerelmes vagy és hívd el a parkba vagy bárhová és mondd el neki mit érzel. Most én is ezt fogom tenni...

Rajzolok most ide egy elefántot, mert szeretlek Téged. Tudom hogy ez nyálasan hangzik, de tekintve a változás végtelen számú lehetőségeit ez az elefánt fogja szimbolizálni, hogy akár barátok is lehetnénk, te és én.

( ne ijedj meg, nem beteg csak adtam neki egy kis salátát, hogy legalább arra az 5 percre fogja be a pofáját amíg megrajzolom és kiszínezem. Most azt majszolja nagy bőszen. Lehet hogy nem látszik rajta, de tiszta okos. Legalábbis ezt mondták a National Geographic-on. )

Felhőkkel teli fészek...

" A sötétség a tér egy ismeretlen kiterjedése..." -írta Déry Tibor, mikor G.A. X-ben, a szállodaszoba vaksötétjében botorkál kiutat keresve. A tér egy ismeretlen kiterjedése... ahol minden lehetséges. Ahol bármi lehetséges. Az ismeretlent az emberi agy pedig nem szereti, minimum segédvonalakat erőszakol belé, megpróbálja felmérni és értékelni (vajon mikor veszítettük el a képességünket, hogy szembenézzünk az igaz semmivel?), rosszabb esetben pedig elmossa a határvonalat képzelet és érzéklet között és jó húsgép módjára megtölti hangokkal, szagokkal, az álmaink határán tenyésző kigondolatlan és megformálatlan rémségekkel. Kevés ember bírja remegés nélkül állni, ha saját képzeletével kénytelen szembenézni. A térben, ahol a látás hiánya miatt minden zaj, csusszanó nesz felerősödik, hangosabbnak és közelebbinek tetszik, és ahol a racionális gondolat elvész a kényszerképzetek között, ahogy az ember egyre közelebb botorkál az őrülethez.

Ezért félünk a sötétségtől... időtlen, határtalan játszótere rémálmainknak.

Ha nem emésztene az ősi félelem, megzabolázhatnánk ezt a helyet... hasznunkra lehetne, ha egymás mellé kipakolhatnánk érzéseinket, gondolatainkat, álmainknak, sajgó emlékeinket és emésztetlen vágyainkat, mint egy abroszra az étkészlet darabkáit. Áttekinthetően, egy helyen ahol megférnek egymás mellett, ahol egyiknek sincs elsőbbsége, ahol nem érvényes a hétköznapok józan csatarendje. Úgy vizsgálhatnánk őket, mint még sohasem. Vajon milyen következtetéseket és felbecsülhetetlen tapasztalatokat tennénk magunkévá ebben a különös állapotban?

Feltéve ha túl tudnánk jutni saját agyszüleményeink útvesztőjén a terített abroszig...

Micsoda káprázat...

Fény és árnyék

Intermezzo 7.

" Mondhatom magának sokszor halálosan fáraszt, hogy embernek kell mutatnom magam, holott semmi közöm, ahhoz ami emberi... "

Thomas Mann " Tonio Kröger "