A ruhákkal tömött zsáknak reggeli sóhaj szaga van.
Mocskos és kurta zakatolásra eszmélek hirtelen... rohan az idő.
Mikor pedig a minden egy, és nincsenek különálló részek.. és az idő és a halál csak illúzió...
Akkor elég meghökkentő dolog látni ahogy az idő rohan.
Elcsúsztak az órák. Én az érzékelő az észlelésemet és ezzel a világot megtekertem...
Rozsdásan nyikorog a valóság, ahogy az illesztékek egymásbakapnak...
Próbálják riadt gyerekek módjára összerakni a törött vázát mielőtt a nagyi felébred
Mert a nagyi (én) kicsit most elszunyókált... kiesett az érzékelve levésből...
És ez egy bizonyos kozmikus szempontból vicces, mivel ezt azzal érte el hogy nem aludt...
Napokig...
Egyik pillanatban egy lengedező pókhálót nézett, a következő pillanatban már rohant kerszetül a világon, hogy ott legyen valahol ahol már ott kellett volna legyen, vagy ahol mindig is ott volt. Lehet csak el akarta érni önmagát... a találkozást... és mindenhol szemrehányó pillantások kísérték.... az emberek nem, csak a tekintetük tudta... majdnem mindent elrontott....
Ma....
ma majdnem megvolt...
És veled mi történt?
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment