Patt-patt-patt...

Mivel mostmár kezdek megőrülni gondoltam kitörök a tétlen apró-zavarságok csurgó mézes, nevetve-köhögős és álmosanszempiszkálós szuszogi egykedvűség tompa, állott csendjének rozsdás pörölye alól. Mert sosem volt még abból semmi jó ha túlságosan sokáig elnyomtam magamban a morzsolódnivágyás (úgylátszik) természetellenes késztetését, mert például ilyen volt a gyerekkorom. Ami mint tudjuk tragikus véget ért: majdnem felnőttem.
Most belenézegettem az Eszterházy-féle "Egy nő"-be és ez arra kényszerít (amit már régóta dédelgetek magamban), hogy lajstromot készítsek az életemben fontosabb szerepet játszott/játszó nőalakokról. Kényszerít mivel nem akarom, hogy a könyv maga befolyásoljon ezen lajstrom megvarrásában, tehát még az előtt kell nekiszabósodnom, hogy elolvasnám. Csak utánna el ne felejtsem elolvasni.

Igazából jó volt most megint meglenni, forrani és megint lehülni, a bénultságból kirobbanni és újra összeesni, mert gyakorlatilag csak ennyit teszek amikor változok. Na azért ne tessék megijedni, a kígyó csak kígyó marad, legfeljebb levet még egy bőrt, ha már a pofájáról úgyse sül le. Televagyok merész, mitöbb hazardőr ötletekkel és nem nagyon vannak fogódzóim és körülmetélt, leíró hetyke frázisaim, hogy legalább ideiglenesen el ne felejtsem őket, szóval jó lesz sietni. Ha más nem, annyi értelme legalább volt, hogy mostmár értem az eddig zavaró suttogásokat. Semmi komoly. Időjárás jelentés, lehetőségek, reklámok, vagy borulátó retrospektív víziók, a "lehetett volnák" szürke hada. Csorba sejtések, komoly fontoskodások és rinyák, rinyák, rinyák... amik elmaradtak. Tudod a múltad nagy ballépései nem is tűnnek olyan tragikusnak, ha megvan a képességed hogy lásd azokat a katasztrófális baklövéseket, amiket (hála a Dolgoknak) nem baklőttél el anno.

Egészen új perspektívát állítanak az így kapott információk. Lehet ez szerinted nem okos dolog, a legtöbb ember még a múltjával is képtelen megbírkózni, nemhogy a meg nem történt múlt lehetőségeivel. A legtöbben el sem jutnának a karrierista egomán ömlengéseiken túlra, pedig a meg nem történt eseményekből, ha az ember kellően realistán, (tehát nem önmagára osztva a föszerepet) tétlen szemlélőként végignézi, hogy is volna, ha én akkor ott nem, hanem... de ha az ember ide már képes betenni a mentális állábait, még mindig itt a kérdés: képes e valaki megtanulni élni pusztán az által, hogy bebörtönzi magát egyetlen nap lehetőségei közé? Mert nem kell életem minden apró hibáján merengenem, hogy lehetne rosszabb is, meg "fú... hát nem a legjobb úton haladok, de nem is a legrosszabbon... de jó". Ez nem önbizalom-növelő túra a saját elmémbe. Arra való, hogy akár múltam egyetlen napjának végtelen lehetőségei közt sodródva is ki tudjam választani és megtanulni egy életre, hogy...

És így elérkeztem a leckéhez. Levontam a tanulságot. Megvan a cumi, levetem a rugdalózót, továbbítom az öregvést és keresztbe teszek a csapnak, avagy a dolgok folyásának, mert igazából ezért indultam el a labirintusba. Nem megelégedni vele, hogy megvan, hanem használni, mert mindenki másnál nagyobb szükségem volt rá. A saját tanácsomra, amiből csak én nem kapok sosem.