" Opifex rerum "

nem vagyok biztos az általam tudnivélt dolgokban, de nem kételkedem.
amint kiderül, hogy egy dolog nem úgy van ahogy én gondolom, kérdés nélkül képes vagyok megváltoztatni a véleményemet, de addig sem kételkedem.

Látom a fogaskerekeket a festett, színes burkolat mögött.
Látom hogyan sétálunk óraműpontossággal, mégis látszólag véletlenszerűen a futószallagon amit úgy nevezünk: élet.

A napok számomra már rég összemosódtak, az idő elvesztette a jelentését, és az értelmét.
Idő soha nem volt. Ha lett volna nem vesztette volna el az értelmét. Változás van. Fluxus van. Hullámok vannak. Idő az nincs.

És ti féltek a változástól, mert veszteségként élitek meg. Minden nap változtok és mégis ugyanolyanok maradtok. Ez talán csak a "lélek" jelenlétével magyarázható. Talán.
Vagy legalábbis valamilyen spirituális rendező elv az emberi pszichében, amelyre nem hat a változás. Pontosítok... amelyre nem hat a változás, kivéve az érzések egyik formáját: a szenvedést.
Mert a célok és értékek csak akkor válnak világossá, ha "anti-célokat" élünk át. Addig semmiképpen sem vagyunk képesek igazán kívánni és értékelni az otthon komfortját, amíg nem aludtunk az utcán.
(közhelyesebben szólva)
A baj az, hogy mire rájövünk mi lett volna a jó lépés, jó megoldás, mi az ami boldoggá tett volna, addigra az a dolog általában már visszahozhatatlanul elvész. És a felismerés olyan űrt hagy maga után, amit hiába valóságokkal próbáltok megtölteni akár egy életen át.
Csak a szenvedés tud rávezetni és ráébreszteni arra mire van igazán szükségetek. Szükségünk.

Ha megfogadod a tanácsom, most felállsz és odamész a kedvesedhez és szó nélkül megöleled és olyan sokáig öleled amíg jólesik. Legyél önző. :) Vagy hívd fel a lányt, vagy fiút akibe szerelmes vagy és hívd el a parkba vagy bárhová és mondd el neki mit érzel. Most én is ezt fogom tenni...

Rajzolok most ide egy elefántot, mert szeretlek Téged. Tudom hogy ez nyálasan hangzik, de tekintve a változás végtelen számú lehetőségeit ez az elefánt fogja szimbolizálni, hogy akár barátok is lehetnénk, te és én.

( ne ijedj meg, nem beteg csak adtam neki egy kis salátát, hogy legalább arra az 5 percre fogja be a pofáját amíg megrajzolom és kiszínezem. Most azt majszolja nagy bőszen. Lehet hogy nem látszik rajta, de tiszta okos. Legalábbis ezt mondták a National Geographic-on. )

Felhőkkel teli fészek...

" A sötétség a tér egy ismeretlen kiterjedése..." -írta Déry Tibor, mikor G.A. X-ben, a szállodaszoba vaksötétjében botorkál kiutat keresve. A tér egy ismeretlen kiterjedése... ahol minden lehetséges. Ahol bármi lehetséges. Az ismeretlent az emberi agy pedig nem szereti, minimum segédvonalakat erőszakol belé, megpróbálja felmérni és értékelni (vajon mikor veszítettük el a képességünket, hogy szembenézzünk az igaz semmivel?), rosszabb esetben pedig elmossa a határvonalat képzelet és érzéklet között és jó húsgép módjára megtölti hangokkal, szagokkal, az álmaink határán tenyésző kigondolatlan és megformálatlan rémségekkel. Kevés ember bírja remegés nélkül állni, ha saját képzeletével kénytelen szembenézni. A térben, ahol a látás hiánya miatt minden zaj, csusszanó nesz felerősödik, hangosabbnak és közelebbinek tetszik, és ahol a racionális gondolat elvész a kényszerképzetek között, ahogy az ember egyre közelebb botorkál az őrülethez.

Ezért félünk a sötétségtől... időtlen, határtalan játszótere rémálmainknak.

Ha nem emésztene az ősi félelem, megzabolázhatnánk ezt a helyet... hasznunkra lehetne, ha egymás mellé kipakolhatnánk érzéseinket, gondolatainkat, álmainknak, sajgó emlékeinket és emésztetlen vágyainkat, mint egy abroszra az étkészlet darabkáit. Áttekinthetően, egy helyen ahol megférnek egymás mellett, ahol egyiknek sincs elsőbbsége, ahol nem érvényes a hétköznapok józan csatarendje. Úgy vizsgálhatnánk őket, mint még sohasem. Vajon milyen következtetéseket és felbecsülhetetlen tapasztalatokat tennénk magunkévá ebben a különös állapotban?

Feltéve ha túl tudnánk jutni saját agyszüleményeink útvesztőjén a terített abroszig...

Micsoda káprázat...

Fény és árnyék

Intermezzo 7.

" Mondhatom magának sokszor halálosan fáraszt, hogy embernek kell mutatnom magam, holott semmi közöm, ahhoz ami emberi... "

Thomas Mann " Tonio Kröger "

Reveláció

Találtam ma egy zseniálisan jó playstation 2 reklámot, ami egyfajta revelációban részesít virtuális valóság szempontjából. A címe Double Life (Kettős Élet) és egy kegyetlenül erős és szugeszív művészi alkotás. Hát mondjuk úgy NAGYON elérzékenyültem, ahogy megnéztem újra és újra. Aztán belefogtam, hogy megfogalmazzam a gondolataimat róla Neked, de aztán találtam egy cikket Dejan Petrovic tollából (bizonyos körökben híres techokrata) aki mindezt elmondja helyettem. Az egyik cím ahol a reklám megtalálható:
http://www.youtube.com/watch?v=OuiEKm5dDrY

szabadban fordítom, hogy azok is értsék akik nem tudnak angolul.


"Double Life -

For years, I've lived a double life.
In the day, I do my job - I ride the bus, roll up my sleeves with the hoi-polloi.
But at night, I live a life of exhilaration, of missed heartbeats and adrenalin.
And, if the truth be known,a life of dubious virtue.
I won't deny it - I've been engaged in violence, even indulged in it.
I've maimed and killed adversaries, and not merely in self-defence.
I've exhibited disregard for life, limb and property,and savoured every moment.
You may not think it,to look of me, but I have commanded armies, and conquered worlds.
And though in achieving these things I've set morality aside,I have no regrets.
For though I've led a double life, at least I can say - I've lived."

"Kettős Élet -

Évek óta kettős életet élek.
Nappal végezem a munkám - felülök a buszra, felhajtom az ingem ujját, mint mindenki más.
De éjjel olyan életet élek amit kitölt az öröm amit a kihagyott szívdobbanások és az adrenalin nyújt.
Az igazat megvallva, egy életet ami tele van kétes értékekkel.
Nem tagadom - erőszakot alkalmaztam, sőt elmerültem benne.
Megcsonkítottam és megöltem ellenfeleimet, és nem pusztán önvédelemből.
Nem tanusítottam figyelmet az élet, végtagok vagy tulajdon iránt, és ízlelgettem minden percét.
Nem gondolnád, ha rám nézel, de hadseregeket vezényeltem és világokat igáztam le.
És miközben ezt mind elértem, félretettem erkölcseimet, és nincs mit megbánnom.
Mert bár kettős életet éltem, legalább elmondhatom - én éltem."

" A reklám rendezője különböző emberi életek zsánerképein vezet keresztül minket.
látványos életstílusok kolázsa, amikbe belekukkanthatunk arra az időre, míg elmondják vallomásukat. A kamera előtt - előttünk - öszíntén mondják el azt amit a hétköznapi életükön kívül tesznek. Még el is magyarázzák, hogy bár hihetetlennek tűnhet elsőre, de tettek bizonyos dolgokat... dolgokat amiket a valóságban talán nehéz lenne befogadni. Mindannyian különbözőek vagyunk és mindannyiunknak megvan a különböző életmódja. Gyakran ez az életmód ismétlődő és unalmas.

Ekkor álmodozni kezdünk és azt kívánjuk bárcsak történne valami. Valami ami messze a hétköznapi problémáink és rutinjaink fölé emel. Egy kihívás, egy tapasztalat, valami ami minden ember génjeiben megvan. Az igazság az, hogy vannak akik mindenestül megtapasztalják az életet, és vannak akik nem. Természetes, hogy nem mindenki tapasztalta meg egy háború borzalmait, vagy száguldott keresztül a városon 200 km/órával a sarkában a rendőrséggel.

Szóval kíváncsi emberi lények lévén elgondolkodunk - Mit csinálnék egy ilyen helyzetben? - Hogyan menekülhetnénk fizikai kötöttségünkből? - Hogy menkülhetnénk el a mindennapi életünkből? Hogyan kerülhetek közelebb önmagunk felfedezéséhez anélkül, hogy teljességében megtapasztaljuk az életet?

Nézzünk szembe a tényekkel - hányan fogunk az elkövetkező néhány napban megölni egy sárkányt? Anélkül, hogy elviccelném a dolgot, csak annyit mondanék - sehányan. És itt jön a képbe a virtuális valóság. A legmodernebb technikákat a képzeletünkkel ötvözve felfedezhetjük önmagunk ezen eldugott részeit.

Hazudnánk, ha azt mondanánk ez a valóság tökéletes - de még mindig ez visz minket a legközelebb ahhoz, hogy próbára tehessük a képességeinket... biztonságban. Ezeket a dolgokat nem tehetjük meg a valóságban, mert a valóság gyakran veszélyes és vannak dolgoka amiket egyébként is fizikailag lehetetlen elérni...."

Dejan Petrovic

Hasznos Holmik 4.

Ma a szociológiával ismerkedtem (mert pénteken vizsga) és közben elálmodoztam.
Tudtad például, hogy 3 emberből 2 akár súlyosan meg is sebesítene téged (nem akartam azt írni, hogy megölne, mert nem akarlak megijeszteni, pedig így van) megfelelő ráhatás eredményeképp?
Elkerülhetetlenül eszembe ötlött az iwiw és kedvenc ismerőseim...
Meg ötletem is támadt. Mi lenne, ha nagykorúsága elérésekor minden ember kapna 1 különlegesen preparált töltényt amivel bárkire rálőhet egy alkalommal élete során, persze bizonyos szabályok mellett. De mi fun lenne már.... csak gondolj bele, mennyivel nagyobb tisztelettel és körültekintéssel beszélnének egymással az emberek, ha tudnák, hogy a másiknak esetleg fegyvere lehet és elképzelhető hogy fel van jogosítva még egy lövés leadására is. Meg a népesség khm.... genetikailag hátrányokkal rendelkező része (a nagyonbuták) milyen hamar végezne önmagával. Jó persze én folyamatos életveszélynek lennék kitéve, de akkor is szerintem nagyon tuti dolog lenne. Új értelmet nyerne a tisztelet fogalma és felértékelődne az élet.

Metropolis

Elértem az origót. Pont, vessző és újra pont. Keletkezésem végterméke. Én ami önmagam vagyok. Nem vagyok eléggé tudatomnál ahhoz, hogy ébren legyek, de nem vagyok elég kába ahhoz, hogy aludjak. A kezeim tökéletesen maguktól mozognak, bár nem látom mi történik, tudom, hogy írok. Kívülről érzékelem - mintha pusztán elemek/fogaskerekek mozgása lenne - a gondolatot, ahogy felszikrázik és berobbantja az alig pihegő idegeket. A legprimitívebb szálakat rángatva meg. Ősöreg motorikus reflexek válaszolnak minden halvány, illuzórikus villanására az agyamnak, ami ugy érzem vérzik. De legalábbis valami folyik róla... felűlről lefelé. CSendben. Odakint erek moccannak, vér dübörög a város bőre alatt. Verejtéket ereszt, ahogy az éjszaka utolsó hűvös szájszagú lehelletét a tarkójára fújja. Ez a verejték a borom. Az én vérem. Annyiszor láttam már felkelni a napot, de sohasem fogom megúnni. Fáj. Félelmetes. Megállíthatatlan. Felszárad tőle a sötétség. Rádnéz. Megérint. Először fáj, de aztán virágbaborul a bőröd. A fény, ahogy mirriádnyi apró bogár, végigszalad a karodon, kicsit később elmúlik a bizsergő érzés és egységes tartós valami marad, amit hajlamos az agy pár pillanattal később el is felejteni, de nem most, nem én. Az én agyam alszik. Meleget érzek a karomon, annyira apró jelentéktelen meleget, hogy ha bármi másra figyelnék eltűnne. De most itt táncol az ujjam hegyén, minden pórusomba befúrja magát. Ez nagyon fura.

A város pedig, azt teszi amit ti sohasem láthattok, leveti a tegnapi bőrét, finoman megrázza az újjat, a csillogót. Hagyja hogy a nap első meleg sugarai azt is megszárítsák, megkeményítsék, hogy ma is járhassatok az utcákon, beszálhassatok az autókba, hogy elvihessen oda ahova menni akartok. Lárva-állapota egy-kettőre eltűnik, a mohó tekintete megszelídül. Ami eddig úgy fúrta magát keresztül a sötétségen, vizelettől és esőtől síkosan, most halottnak tetteti magát. De láthatod, hogy csak játszik, ha megállsz egy kicsit, hallhatod ahogy dübörög a szíve, de nem állsz meg, neked dolgod van. Hogy féltek a farkastól, elképesztő. Mind elfelejtettétek, hogy a tején nevelt minket azzá amik most vagyunk. A "civilizációnk", vérmocskos utópiánk amit napról-napra az életünkkel gúnyolunk. Merész elődeink és dekadens utódaink mind itt vannak előttünk, kézenfogva, babakocsiban vagy kerekesszékben. Táncoljuk ezt a morbid táncot, zsebünkbe és fazekaink alá rejtve a tüzet, lüktető pulzusunkat az idővel elszorítva, nagyságunkat behúzott nyakkal, leszegett fejjel kerülve, mindent látó szemünket csalfa fényekkel és füsttel vakítva meg.

Gondos ordasunk, bölcsőnk, fráterünk, otthonnunk, börtönünk, kriptánk pedig minden hajnallal újra megszületik miattunk, hogy elbírja sajgó lelkünk semmi súllyát. Hogy célját betöltse és menedéket nyújtson önmagunk elől.

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK!!!!

MA! 2006. 06. 06-odikán megalapítom A SZAR VICC NAPOT!!!! Szenvedjetek! Gyilkoljátok egymást a létező legrosszabb poénokkal! Fárasszátok akit bírtok!!!!! Gyerünk!!!! Olyan mintha egybeolvasztanánk a Karácsonyt és az Armageddont!!!!!

Wupppppppíííííííííííííííííííííííííííííí!!!!!!!!

Én már megtettem a magamét, lépj TE is a ringbe!!!!!!

Ha folytatnom kéne, abbamaradnék

The 'you' who you think you are does not exist.
- Alan Watts

Do not stray from "Walking is Ch'an, sitting is Ch'an!"
Essentially at ease whether talking or remaining silent, moving or staying still.
It is serene even when greeted with sharp weapons,
And is not worried about poisons.

It cannot be grasped, nor let go of,
But, if you do neither,
It goes its own way.
If you remain silent, it will speak.
Speak and it is silent.

- Ch'an Master Hsuan Chuen of Yung Chia
The Song of Enlightenment

A ch'an az kínaiul Zen. Tehát másik sárga nyelven.
Szóval az Igazság mint cimke, senem rémítő, senem rettenetes. És mint igazság sem ijedelmesen szörnyűségesen félelmetesen fffffúúúúúúúááááááááá....
Az csak az igazság.
Nagyon fontos elmondanom, hogy a dolgok azok amik. Amik történnek, azok történnek, de ha nem hiszed el ajánlok egy kísérletet. én mikor kicsi láma-állat vagyok nagyon szeretem, vagy épp kiwi-madár. Az aranyos.
Pár napig tégy úgy, hogy semmit nem csinálsz. Nem úgy értem, hogy otthon ülsz és cső, mert az valamit csinálva lenni. Hanem aktívan ne csinálj semmit. Ne hass semmire. Vegyél magadhoz egy jegyzetfüzetet meg egy ceruzát. Kapcsold ki és hagyd otthon a telefont. Öltözzél fel a legkényelmesebb ruhádba ami van, és menjél el helyekre. Csak úgy. Nézzed meg hogy mi van ott. És fontos: nem beszélhetsz senkivel. Lehet mosolyogni, nevetni, mutogatni, de hozzáérni nem. Illetve írhatsz is nekik a jegyzetfüzetbe. Pl.: Bocs de ma némasági fogadalmam van.
Ez az egész azért fontos mert így meg lehet tanulni figyelni. Figyelgessél dolgokat. Ne cigizz. Ha jól csinálod a figyelgetést, nem is fog kelleni többet. Próbálj nem hatni semmire. Főleg ha emberekkel van kapcsolatban. Csak üres teát ihatsz és csak üres rizst ehetsz, de ha jól csinálod a nemcsinálást nem leszel éhes vagy szomjas. Ezeket vész esetére készítsd magadhoz előbb. A cél a figyelgetéssel: Amikor kísértetként jársz majd az emberek között bele a világba, helyekre meg minden, akkor figyelgetned kell mindenre. Élvezni a napsütést, nézni a virágokat, meg hogy röpködnek a madarak, mit csinálnak az emberek és ha valami olyat látsz bárhol, bárhogy ami tetszik akkor azt leírod kijelentések formájában, semmihez nem kapcsolva. Pl.: Látod ahogy egy anyuka játszik a boldog kölkével, akkor azt írod: "gyereket nevelni jó" vagy "játszani jó". Nem azt: " Az emberek szeretnek gyereket nevelni" vagy " Gyerekkel szeretnék játszani". Ha látsz egy zacskót amit kavargat a szél és teccik akkor azt írod: "kavarogni jó". A lényeg hogy kísértetként megvond magadtól a világot, hogy semmivel se legyen közvetlen kapcsolatod. Ha jól csinálod, akkor amíg tart a kisérlet nagyon fogod élvezni a nézegetést, de a vége felé (1 max. 2 nap) elvonási tüneteid lesznek. Nagyon szeretnél majd leülni a géphez, meg telefonálni, meg minden és az jó. Azért kell ez, hogy meg tudd határozni hol kezdődik a világ és hol kezdődsz te. És fontos hogy a jegyzetfüzetbe lejegyezve álljon, hogy te mit szeretnél a világból. Őszintén jegyezgess mert ezt csak te látod. Az értelme ennek a kísérletnek, hogy lásd a különbséget a világ (érzéklet) és te közted (érzékelő). Ha ezt sokat és jól csinálod, megtanulhatsz láthatatlan lenni.

Ahogy Ikkyu mester mondta:

"Csak egyetlen koan számít. Te."

Intermezzo 6.

" Fehér. Egy üres lap, vagy vászon. A kihívás? Rendet teremteni az egészben tervezésen, kompozíción, tónuson, egyensúlyon, szimetrián és harmónián keresztül. "

Stephen Sondheim " Sunday in the park with George"
(saját fordítás)

Kardhalak.. miegymás...

Mert úgy vagyok "ahogy köll". Csak így tisztán, párnák közt pocolva. Átérzed? Pedig kéne. Rossz lehet neked lenni. Azt hinni, hogy majd más tudja. Nem tudja. Valaki dugdossa, pedig nincs is. Ez kínos. Ezek olyan válaszok amiket nem vagyunk hajlandók elfogadni.
- Kell valami legyen ott!!! Az Andi szoknyája alatt! A tengerek mélyén! A Plútón túl!
Pedig semmi a maga nemében különleges nincs ott. Szerinte. Mármint Andika, a tenger és a Plútó úgy gondolja, ott semmi érdekes nincs, csak ami mindig szokott nekik lenni. Ott. Meteorok, halak, szemérem. A csunyájuk. Ezért vannak olyan messze, mélyen és/vagy megbújva egy szoknya alatt.
Mert a megértés nem az önmagamról való tudás, vagy a mások által rólam kreált képzet önön sajátjában, hanem azok keresztmetszetében válik valóra. Ha a képzettől vezérelt valaki alámerül, fellövik, és/vagy felemeli akkor fog mindkét fél igazán elcsodálkozni, mert mindkettőjük feltételezésén túlmutat az eredmény ami az "expedíciót" koronázza.
De ehhez el kell tudnom fogadni, hogy a feltételezéseim nem feltétlenül írják le a valóságot, nem biztos hogy, pont olyan/az/ott van ahogy én képzelni vélem. Vagy ahogy ő maga azt sajátjának ismerni szokta. Mert ez a kétség ösztönöz cselekvésre minket.
A felismerés és megértés csoda. Maga a történés csendben zajlik, de legfeljebb halk sikolyok között. Az ünneplése hangos, de a lényeg, a másik világ felfedezése nem mérhető hozzá.
Semmi sem mérhető hozzá.