A százlábúról... (avagy vigyázat szektás propaganda!!!! jujujujujuj)

Ma megint a gravitáció nyert... képletesen.

Bármit teszek az élet mindig lehúz. Vagy pénzzel, vagy kedvvel, vagy csak a vérem kell neki. De az élet már csak ilyen. Mégis kire kellene haragudnom? Görcsöt köt a chakráimra és an(n)ál fogva felakaszt egy szögre, amíg el nem folyik az összes chí... hogy abból aztán lekvárt főz-e azt nem tudom.

Eleim mikor próbáltak felkészíteni egy életre ami most elég távolinak tűnik, - a távolság ama romantikájával ami minden múltbarévedés csapdája és elveszejtője annak aki kétségbe van esve - egy történetet mondtak az ösvényről amit én választottam életemnek, pontosan ennek a fenti lekvárfőző-félének.

A történet egy Xue (ejtsd: Sú) nevű fiatal szerzetesről szólt, aki miután letöltötte idejét a kolostorban ahol felnőtt, a szokáshoz híven el kellett szarándokoljon más kolostorokba, hogy más mesterektől tanulhassa a chan-t és végül maga is mesterré válljon. Hanem hosszú utazása ellenére nem talált mestert, akinek szavai megérintették, sem kolostort melynek falai közt csendes magányát megtalálhatta, ezért folyvást vándorolt. Mikor feltűnt egy-egy újabb bódhiszatva (afféle buddhista szent), vagy híres guru, nyomban arrafelé vette az útját. Sok bölcsességet hallott és bár nagy tiszteletnek örvendett példázatai folytán melyeket azokban a menedékekben és kolostorokban mondott ahol útja során néha megszállt, jól tudta, hogy így nem lehet mesterré. Egy nap ahogy éppen egy hegyi hágón kaptatott felfelé, elfáradt, s letelepedett az út mellé pihenni. Ahogy ott üldögélt, hirtelen elébe szaladt egy kicsi százlábú. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye a pöttöm rovart, azonnal figyelmes lett annak harmónikus mozgására, ahogy a sok kicsi láb mind tudta a dolgát és ahogy az egész test ütemesen haladt előre. Elgondolkodott: - "Lám ez a kis bogár akár csak a Dharma, a szelvényei, akárcsak az élőlények, mindnek saját szíve van, mégis együtt mozognak, ahogy a kerék forog, ahogy a százlábú halad. Bármit tesz a szív az élet csak megy tovább és viszi tova sok kicsi lába. Vajon ha valaki más lennék is tudná az útját? Ha a dharmában bízva itt letelepszek, és fogadót építek a fáradt utazóknak, akkor is ugyanoda jutok, mintha továbbindulnék? Vajon akkor is meglelném a megvilágosodást ha valki más volnék? Mit látnék ha minden reggel egy másik személyként ébrednék, egy új életet építve?"
Hirtelen a kicsi százlábú megállt, felnézett a szerzetesre és megszólalt: - "Xue. Ezer suttogás van-e olyan hangos, mint egyetlen kimondott szó? Nagyszerű dolog minden napfelkeltét egy új pár szemmel nézni, de hogy maga a napfelkelte légy, az a megvilágosodás."
Xue fogadót épített azon a helyen... és egy évig és egy napig ott dolgozott. Majd a következő reggelen eltűnt. Többé senki sem hallott Xueról, a vándorló szerzetesről, de hallottak Lu-Ongról a szabóról aki megmentett három asszonyt a rablók markából és Xi-Páról a révészről, aki télen gyógyszert vitt fel a folyón a rászorulóknak a zajló jégtáblák között.

De ez már nem lényeges. Az élet levedlése és a konstans változás volt a százlábú tanítása. Ez az az út amit követek. És ezen az úton csak meleg szívvel és hideg fejjel lehet járni. Nagylelkűnek kell lenni a találkozásnál és kegyetlennek az elvállásnál. Mert ebben is kettősség rejtőzik. Az élet teli van illúziókkal, és az egyik legnagyobb illúzió az elválás (innen jön az idő és a halál illúziója), mert igazából mind egy vagyunk, ezért ha úgy döntök el is megyek, el is hagylak, el nem felejtelek, és igazából mindig itt leszek, mert Te is része vagy ennek az egynek. Minden összefügg, Te is és én is. Mindigis :D
De a kötődésem csodálatos Te-önmagadságodhoz kirekeszt másokat a figyelmemből és így engem megköt a keresésben. Nem jobbak ők, vagy csodálatosabbak, mint Te, egyszerűen mások (legalábbis úgy gondolják). Azért kellenek, hogy megtaláljuk bennük egymást. Nem azért megyek el mert nem szeretlek többé, hanem mert fontos, hogy ha zsákutcába érek, akkor fel tudjam adni a mindennapi kapcsolatunkat, de sohase, egy pillanatra se gondold, hogy ezzel feladlak téged is, drága Te. Mellettem maradnak azok akikkel még munkám van, de egyszer mindenkivel feladom majd ezt a bizonyos "mindennapit" és akkor lesz a legnagyobb szükség rá, hogy emlékezz: nem mentem messzire. A szeretet is csak egy fajta energia, nem vész el, átalakul, újjászületik és új szeret formájában visszatér az életedbe. Ha szükséged lesz rám, megtalálsz és segítek ha tudok.

Hogy Xue megvilágosodott-e a hegyi hágón nem számít...
Csak egyetlen koan számít, Te.