CASH(tm)
Friday, April 11, 2008
Intermezzo 21.
"Imádom ezt a 'New Yorkban vagyok közgazdász'-fílinget. Otthagyjuk a kávét, mindent és rohanunk!"
Monday, April 07, 2008
Látszik...
Éberen figyel, a munkábaigyekvő.
Kávéját kortyoló törpe a bank előtt, mielőtt bemegy és teendőihez lát.
Mind bámésznak! Érzik a rezgést, nyugtalanok.
A széllel száll a félelem. Tévúton rebegi mind imáit ostobán.
Árkokban korhad habzó szájjal aki gyönge volt, és nem bírta a nyomást.
Mert együtt remeg, együtt dobog minden lélek.
A nap is kattogva jött fel és óránként gyászos csirimpolásba kezd.
Minden perc számít. Minden perc dráma.
Végtelen, idomtalan, húsos érvek feszülnek egymásnak. Elvek!
Úgy vánszorog az idő és sajtolja ki a gyötrelem pillanataival minden élőlényből...
a feneketlen borzalmat.
Tova illan a bölcsek és bátrak lelki nyugalma is.
Papucsában ülnek otthon a tévé előtt, bekapcsolni gyávák. Nem akarják tudni.
Lefagyott a kultúra, mozdulatlan. A kozmosz is visszatartja lélegzetét.
Minden szem rájukirányul, mindenki csak őket figyeli.
És ők csak a lábukat lógatják és elégedett arccal teáznak, gonoszul.
Önző latrok, zsiványok, de senki sem mer szólni.
Cigerettára gyújtanak, konok módon szívják. Nemtörődöm füstöt eregetnek.
Meg karikát!
Álnokok, gyalázat, undokok.
De mi semmit sem tehetünk, a markukban tartanak.
Ma sztrájkolnak a zongorahangolók!
Kávéját kortyoló törpe a bank előtt, mielőtt bemegy és teendőihez lát.
Mind bámésznak! Érzik a rezgést, nyugtalanok.
A széllel száll a félelem. Tévúton rebegi mind imáit ostobán.
Árkokban korhad habzó szájjal aki gyönge volt, és nem bírta a nyomást.
Mert együtt remeg, együtt dobog minden lélek.
A nap is kattogva jött fel és óránként gyászos csirimpolásba kezd.
Minden perc számít. Minden perc dráma.
Végtelen, idomtalan, húsos érvek feszülnek egymásnak. Elvek!
Úgy vánszorog az idő és sajtolja ki a gyötrelem pillanataival minden élőlényből...
a feneketlen borzalmat.
Tova illan a bölcsek és bátrak lelki nyugalma is.
Papucsában ülnek otthon a tévé előtt, bekapcsolni gyávák. Nem akarják tudni.
Lefagyott a kultúra, mozdulatlan. A kozmosz is visszatartja lélegzetét.
Minden szem rájukirányul, mindenki csak őket figyeli.
És ők csak a lábukat lógatják és elégedett arccal teáznak, gonoszul.
Önző latrok, zsiványok, de senki sem mer szólni.
Cigerettára gyújtanak, konok módon szívják. Nemtörődöm füstöt eregetnek.
Meg karikát!
Álnokok, gyalázat, undokok.
De mi semmit sem tehetünk, a markukban tartanak.
Ma sztrájkolnak a zongorahangolók!
Intermezzo 20.
"...in spite of or in defiance of the whole of existence he wills to be himself with it, to take it along, almost defying his torment. For to hope in the possibility of help, not to speak of help by virtue of the absurd, that for God all things are possible -- no, that he will not do. And as for seeking help from any other -- no, that he will not do for all the world; rather than seek help he would prefer to be himself -- with all the tortures of hell, if so it must be."
Søren Kierkegaard, The Sickness Unto Death
Thursday, April 03, 2008
Topor-gráfia
Álságos, ki nem mondott szavak toporognak bizonytalnul.
Lesz-e aki meghallja? Egyre kevésbé hiszem. A megértettség luxusára már nem tartok igényt. Néha elmélázok az emberi kapcsolataimon. Bárgyú dolog ez. Az ember azt hinné félreteheti az előítéleteket, ekét, taligát, amik szántják és stócólják azokat az alapvető dolgokat amiket ki nem állhatok bennetek. Elsősorban azt utálom, hogy olyan hálásan tudtok csinálni. Odabújni, megörülni, visongani. Aztán ha elmúlt, ha megkaptad amit akartál elfelejtesz mindent, vagy keresel, csinálsz egy okot, hogy tagadhasd, gyűlölhesd, száműzhesd, mellőzhesd. Mert nektek így kényelmes. Csak az a fontos, hogy nektek kényelmes legyen.
Sokszor teljes meggyőződéssel úgy gondolom, hogy egyedül vagyok a világon. Hogy nincsenek barátaim, sem olyan emberi kapcsolataim, amik érdemesek arra, hogy számbavegyem őket. Aztán jön egyszercsak egy kedves valaki és emlékeztet rá, hogy nemnem... vagytok azért egy páran. Rávesz, hogy számoljak. Megnézzem ki-mikor-mit? Tett, tettem, adott, adtam. Ezekből általában minusszal jövök ki. Sebaj. Egyszer valaki azt mondta: "Neked nem lehet mit adni." "Neked sosem kell segítség." Hát, ez baromság.
Mert aztán a sors/végzet/dongók/hintósladik úgy hozza, hogy sürgősen és kurvára kellene a segítség és ijedten tapasztalom, hogy nincs. Ilyenkor cinikus ember lévén jóérzéssel kellene eltöltsön, hogy az élet végül engem igazolt. Nem tölt.
Alapvetően megvagyok egyedül is. Nem vagyok egy társas lény, mióta hozzám közelálló személyeknek szokásává vállt búcsú nélkül távozni. Azt hiszem akkoriban elromlott bennem valami, egy kicsit talán defektes lettem. Az értékrendem is felborult egy picit, érzelmi síkon is labilissá váltam. Azóta tartok egyfajta távolságot, életbelépett nálam egy ösztönös önszabályzó rendszer. Az energiáimat másfelé irányítom (ez az egyik elmélet arra, hogy miért nem alszom). Csak nemrégiben adódott egy helyzet ami kicsit megborította a dolgokat, lebontottam a gátjaimat, hogy azt és úgy adhassak, ahogy szeretném. A dolog máshogy történt, mint gondoltam és nemvárt következményekkel járt. Ellentmondásos időszak volt. Lemondasz valamiről de mégis ottvan, kellene és mégsem veszed el, sírni szeretnél, de csak nevetni tudsz. Valahogy elegyensúlyoztam egy darabig, volt egy biztos pontom. Aztán végül mégiscsak egyedül maradtam. Védtelenül és összezavarodva szembe kellett néznem az eddig elnyomott, elhanyagolt önmagamságaimmal. Kis bitang részeimmel. És aztán csak nehezedett a pálya, a történések teljesen értelmetlen irányba kezdtek sodródni, és én vágytam a pontot csak egy kicsi biztosat, csak valamit, csak látni, beszélni pár szót, de nem akartam terhelni, mert tudtam, hogy ebben az állapotban nem lehetek más csak teher. De azt hiszem ez már elmúlt. Rengeteg pozitív tulajdonságom közül :D az egyik az, hogy nem vagyok képes függeni egy adott dologtól. Egyszerűen túl sok minden van a világon. Egyszer kicsi ribbantott vérsszájú angyalom megkérdezte tőlem: "Neharagudj, de miféle drogos az aki elfelejti bevenni az adagját?". És véginéztem az üvegasztalon és konstatáltam magamban, hogy teljesen értelmetlen követni egy átlagos fehér vonalat. Hirtelen könnyűnek és üresnek éreztem magam (ez nem effekt volt).
Mostmeg itt vagyok. Fáj a fejem. Fáradt vagyok. Élek. Próbálok visszaemlékezni az elmúlt 1-2 évre és agusztus előttről alig dereng valami. Aztán beindul a motor és jönnek az arcok, nevek, zenék, helyek, nevetés, lányok. Bla, bla,bla. Pára, csend, füst, dermedt szelídség, álomittas ujjongás, meleg, apró sóhaj. Ez minden amire szükségem van. Ez és ezernyi pici nesz. Az életem hangjai. Kincseim, kedves torz kis illatok.
Nemtudom, hogy mi van most, nemtudom, hogy mit kellene tennem, nemtudom meddig bírom még így, nemtudom komolyan gondolom-e, nemtudom létezhetetlen ösztöneim muzsikáját szabad-e így hagynom, nemtudom, látszólag érdekes bár egyre csak tovatűnő művi, granulált pótlékok milyen citadellát építettek belém. Szerek, emberek, képek, helyek, zajok. Pótlékok.
Mit pótolok velük? És az mikor tűnt el? Volt valaha? Hová lett?
Teljesen elfelejtettem, hogy ezen a blogon is vagyok. Remélem más is. Most tetszik a magány.
Itt van ami van. Lábak kopognak a parkettán. Egy moly fekszik a hamutartóban (ezek mindenhova odafekszenek). Ki akarok menni az utcára és programfüzeteket gyűjteni, beülni egy kávézóba, az asztalrahalmozni, áttúrni, és egésznap dolgokat nézni, helyekre menni. Almát akarok enni. És kávét. Kávé kell.
Lesz-e aki meghallja? Egyre kevésbé hiszem. A megértettség luxusára már nem tartok igényt. Néha elmélázok az emberi kapcsolataimon. Bárgyú dolog ez. Az ember azt hinné félreteheti az előítéleteket, ekét, taligát, amik szántják és stócólják azokat az alapvető dolgokat amiket ki nem állhatok bennetek. Elsősorban azt utálom, hogy olyan hálásan tudtok csinálni. Odabújni, megörülni, visongani. Aztán ha elmúlt, ha megkaptad amit akartál elfelejtesz mindent, vagy keresel, csinálsz egy okot, hogy tagadhasd, gyűlölhesd, száműzhesd, mellőzhesd. Mert nektek így kényelmes. Csak az a fontos, hogy nektek kényelmes legyen.
Sokszor teljes meggyőződéssel úgy gondolom, hogy egyedül vagyok a világon. Hogy nincsenek barátaim, sem olyan emberi kapcsolataim, amik érdemesek arra, hogy számbavegyem őket. Aztán jön egyszercsak egy kedves valaki és emlékeztet rá, hogy nemnem... vagytok azért egy páran. Rávesz, hogy számoljak. Megnézzem ki-mikor-mit? Tett, tettem, adott, adtam. Ezekből általában minusszal jövök ki. Sebaj. Egyszer valaki azt mondta: "Neked nem lehet mit adni." "Neked sosem kell segítség." Hát, ez baromság.
Mert aztán a sors/végzet/dongók/hintósladik úgy hozza, hogy sürgősen és kurvára kellene a segítség és ijedten tapasztalom, hogy nincs. Ilyenkor cinikus ember lévén jóérzéssel kellene eltöltsön, hogy az élet végül engem igazolt. Nem tölt.
Alapvetően megvagyok egyedül is. Nem vagyok egy társas lény, mióta hozzám közelálló személyeknek szokásává vállt búcsú nélkül távozni. Azt hiszem akkoriban elromlott bennem valami, egy kicsit talán defektes lettem. Az értékrendem is felborult egy picit, érzelmi síkon is labilissá váltam. Azóta tartok egyfajta távolságot, életbelépett nálam egy ösztönös önszabályzó rendszer. Az energiáimat másfelé irányítom (ez az egyik elmélet arra, hogy miért nem alszom). Csak nemrégiben adódott egy helyzet ami kicsit megborította a dolgokat, lebontottam a gátjaimat, hogy azt és úgy adhassak, ahogy szeretném. A dolog máshogy történt, mint gondoltam és nemvárt következményekkel járt. Ellentmondásos időszak volt. Lemondasz valamiről de mégis ottvan, kellene és mégsem veszed el, sírni szeretnél, de csak nevetni tudsz. Valahogy elegyensúlyoztam egy darabig, volt egy biztos pontom. Aztán végül mégiscsak egyedül maradtam. Védtelenül és összezavarodva szembe kellett néznem az eddig elnyomott, elhanyagolt önmagamságaimmal. Kis bitang részeimmel. És aztán csak nehezedett a pálya, a történések teljesen értelmetlen irányba kezdtek sodródni, és én vágytam a pontot csak egy kicsi biztosat, csak valamit, csak látni, beszélni pár szót, de nem akartam terhelni, mert tudtam, hogy ebben az állapotban nem lehetek más csak teher. De azt hiszem ez már elmúlt. Rengeteg pozitív tulajdonságom közül :D az egyik az, hogy nem vagyok képes függeni egy adott dologtól. Egyszerűen túl sok minden van a világon. Egyszer kicsi ribbantott vérsszájú angyalom megkérdezte tőlem: "Neharagudj, de miféle drogos az aki elfelejti bevenni az adagját?". És véginéztem az üvegasztalon és konstatáltam magamban, hogy teljesen értelmetlen követni egy átlagos fehér vonalat. Hirtelen könnyűnek és üresnek éreztem magam (ez nem effekt volt).
Mostmeg itt vagyok. Fáj a fejem. Fáradt vagyok. Élek. Próbálok visszaemlékezni az elmúlt 1-2 évre és agusztus előttről alig dereng valami. Aztán beindul a motor és jönnek az arcok, nevek, zenék, helyek, nevetés, lányok. Bla, bla,bla. Pára, csend, füst, dermedt szelídség, álomittas ujjongás, meleg, apró sóhaj. Ez minden amire szükségem van. Ez és ezernyi pici nesz. Az életem hangjai. Kincseim, kedves torz kis illatok.
Nemtudom, hogy mi van most, nemtudom, hogy mit kellene tennem, nemtudom meddig bírom még így, nemtudom komolyan gondolom-e, nemtudom létezhetetlen ösztöneim muzsikáját szabad-e így hagynom, nemtudom, látszólag érdekes bár egyre csak tovatűnő művi, granulált pótlékok milyen citadellát építettek belém. Szerek, emberek, képek, helyek, zajok. Pótlékok.
Mit pótolok velük? És az mikor tűnt el? Volt valaha? Hová lett?
Teljesen elfelejtettem, hogy ezen a blogon is vagyok. Remélem más is. Most tetszik a magány.
Itt van ami van. Lábak kopognak a parkettán. Egy moly fekszik a hamutartóban (ezek mindenhova odafekszenek). Ki akarok menni az utcára és programfüzeteket gyűjteni, beülni egy kávézóba, az asztalrahalmozni, áttúrni, és egésznap dolgokat nézni, helyekre menni. Almát akarok enni. És kávét. Kávé kell.
Tuesday, January 29, 2008
Tuesday, January 01, 2008
Friday, December 21, 2007
Intermezzo 19.
"...épp arról beszélgettünk mi mindent gondoltunk már szerelemnek az életünk során."
Kati & Zsuzsa
Kati & Zsuzsa
Intermezzo 18.
" Azért jöttem, hogy megnevettessem a szenvedőket...
Ahhoz, hogy igazán nevetni tudjunk, fogjuk meg a fájdalmainkat, és játsszunk velük."
Charles Chaplin
Ahhoz, hogy igazán nevetni tudjunk, fogjuk meg a fájdalmainkat, és játsszunk velük."
Charles Chaplin
Sunday, December 09, 2007
Mantra 1.
"... A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánnafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi. Csak én magam."
Frank Herbert: A dűne
Frank Herbert: A dűne
Thursday, December 06, 2007
6 Dolog a Mikulásról amit mindig is tudni akartál...
1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni. De több mint
300.000 fajta élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár és bár
ezek többsége ízeltlábú, vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak
a lehetőségét, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvasok vontatta szánon
közlekedik.
2. A világon 2 milliárd gyerek (18 éven aluli) van. De minthogy a
Telapó (szemmel láthatólag) nem törődik a mohamedan, hindu, zsidó vagy
buddhista gyerekekkel, így a munka 15%-ra mérséklődik - 378 millióra (az
ENSZ Népességügyi Hivatala szerint). Háztartásonként átlagosan 3.5
gyerekkel számolva ez 91.8 millió otthont jelent. Feltételezzük, hogy
mindben van legalább egy jó gyerek.
3. A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának, 31
órája van feladata elvégzésére, ha feltételezzük, hogy keletrol nyugatra
halad (ami logikusnak tűnik). Így 822.6 látogatást tesz másodpercenként.
Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon
esetén 1/1000 másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról,
beugorjon a kéménybe, megtöltse a zoknikat, a maradék cuccot szétszórja
a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át,
vissza a szánra és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve, hogy az
említett 98.1 millió megálló egyenletesen oszlik el a Föld felszínén
(ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház
köztött átlagosan 1.2 km távolság adódik, a teljes útra pedig 117 millió
km, nem számolva azokat a megállásokat, amikre mindnyájunk rászorul
legalább egyszer minden 31 órában, plusz a táplálkozás, stb.
4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s-os sebességgél
mozog, a hang sebességénél mintegy 3000-szer gyorsabban. Az
összehasonlítás kedvéért a leggyorsabb emberalkotta szerkezet, az
Ulysses űrszonda, mindössze 44.6 km/s-mal vánszorog, egy hagyományos
rénszarvas pedig 25 km-t tesz meg óránként - ha nagyon siet.
5. A szán rakománya egy újabb érdekes elem vizsgálódásunkban. Feltéve,
hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy kozepes lego játékot (1kg), a
szán mintegy 321,300 tonnát szállít, nem számítva a Télapát, aki így
túlsúlynak minősül.
A Földön egy hagyomanyos rénszarvas maximum 150 kg-ot tud elhúzni. Még
ha feltételezzük is, hogy a repulő rénszarvas (lsd. 1. pont) 10x ennyit
húz, a szán nem mozdul 8, de még 9 rénszarvassal sem. 214,200-ra van
szükség.
Ez megnöveli a súlyt (ha magát a szánt nem is számoljuk) 353,430
tonnára. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez négyszer annyi, mint a
vilag legnagyobb hajójának a Queen Elizabeth-nek a súlya. (A hajót a
Titanic katasztrófája után építették, 1962-ben vonták ki az
Atlanti-Óceáni forgalomból, most Los Angeles-ben áll.)
6. Ha 353,000 tonna 1000 km/s sebességgel halad, az nagy légellenállásba
ütközik - ez felmelegíti a rénszarvasokat, kb úgy, ahogy az űrhajók
felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld legkörébe. A két
vezér-rénszarvas 14.3 milliárdszor egymillió (összesen 14300000000000)
Joule energiát nyel el másodpercenként. Vagyis szinte
azonnal kigyulladnak, felgyújtva maguk mögött az egész fogatot, miközben
fülsiketítő robaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4.26
ezredmásodperc alatt ég el. Ekközben a Télapó 17,500-szor akkora
centrifugalis erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez 17 ezer
g). Egy 120 kilós Télapó (ami röhejesen kicsi), mintegy 8,207,123
kilogrammos erővel préselődik majd szánja háttámlájának.
Konklúzió: - Ha a Télapó valaha is megpróbált karácsony éjszakáján
ajándékokat kihordani, mostanra biztos halott szegény.
Látogassátok meg szponzorunk blogját:
http://monsterbrains.blogspot.com/
>:D
300.000 fajta élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár és bár
ezek többsége ízeltlábú, vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak
a lehetőségét, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvasok vontatta szánon
közlekedik.
2. A világon 2 milliárd gyerek (18 éven aluli) van. De minthogy a
Telapó (szemmel láthatólag) nem törődik a mohamedan, hindu, zsidó vagy
buddhista gyerekekkel, így a munka 15%-ra mérséklődik - 378 millióra (az
ENSZ Népességügyi Hivatala szerint). Háztartásonként átlagosan 3.5
gyerekkel számolva ez 91.8 millió otthont jelent. Feltételezzük, hogy
mindben van legalább egy jó gyerek.
3. A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának, 31
órája van feladata elvégzésére, ha feltételezzük, hogy keletrol nyugatra
halad (ami logikusnak tűnik). Így 822.6 látogatást tesz másodpercenként.
Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon
esetén 1/1000 másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról,
beugorjon a kéménybe, megtöltse a zoknikat, a maradék cuccot szétszórja
a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át,
vissza a szánra és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve, hogy az
említett 98.1 millió megálló egyenletesen oszlik el a Föld felszínén
(ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház
köztött átlagosan 1.2 km távolság adódik, a teljes útra pedig 117 millió
km, nem számolva azokat a megállásokat, amikre mindnyájunk rászorul
legalább egyszer minden 31 órában, plusz a táplálkozás, stb.
4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s-os sebességgél
mozog, a hang sebességénél mintegy 3000-szer gyorsabban. Az
összehasonlítás kedvéért a leggyorsabb emberalkotta szerkezet, az
Ulysses űrszonda, mindössze 44.6 km/s-mal vánszorog, egy hagyományos
rénszarvas pedig 25 km-t tesz meg óránként - ha nagyon siet.
5. A szán rakománya egy újabb érdekes elem vizsgálódásunkban. Feltéve,
hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy kozepes lego játékot (1kg), a
szán mintegy 321,300 tonnát szállít, nem számítva a Télapát, aki így
túlsúlynak minősül.
A Földön egy hagyomanyos rénszarvas maximum 150 kg-ot tud elhúzni. Még
ha feltételezzük is, hogy a repulő rénszarvas (lsd. 1. pont) 10x ennyit
húz, a szán nem mozdul 8, de még 9 rénszarvassal sem. 214,200-ra van
szükség.
Ez megnöveli a súlyt (ha magát a szánt nem is számoljuk) 353,430
tonnára. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez négyszer annyi, mint a
vilag legnagyobb hajójának a Queen Elizabeth-nek a súlya. (A hajót a
Titanic katasztrófája után építették, 1962-ben vonták ki az
Atlanti-Óceáni forgalomból, most Los Angeles-ben áll.)
6. Ha 353,000 tonna 1000 km/s sebességgel halad, az nagy légellenállásba
ütközik - ez felmelegíti a rénszarvasokat, kb úgy, ahogy az űrhajók
felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld legkörébe. A két
vezér-rénszarvas 14.3 milliárdszor egymillió (összesen 14300000000000)
Joule energiát nyel el másodpercenként. Vagyis szinte
azonnal kigyulladnak, felgyújtva maguk mögött az egész fogatot, miközben
fülsiketítő robaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4.26
ezredmásodperc alatt ég el. Ekközben a Télapó 17,500-szor akkora
centrifugalis erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez 17 ezer
g). Egy 120 kilós Télapó (ami röhejesen kicsi), mintegy 8,207,123
kilogrammos erővel préselődik majd szánja háttámlájának.
Konklúzió: - Ha a Télapó valaha is megpróbált karácsony éjszakáján
ajándékokat kihordani, mostanra biztos halott szegény.
Látogassátok meg szponzorunk blogját:
http://monsterbrains.blogspot.com/
>:D
Subscribe to:
Posts (Atom)