Látszik...

Éberen figyel, a munkábaigyekvő.
Kávéját kortyoló törpe a bank előtt, mielőtt bemegy és teendőihez lát.
Mind bámésznak! Érzik a rezgést, nyugtalanok.
A széllel száll a félelem. Tévúton rebegi mind imáit ostobán.
Árkokban korhad habzó szájjal aki gyönge volt, és nem bírta a nyomást.
Mert együtt remeg, együtt dobog minden lélek.
A nap is kattogva jött fel és óránként gyászos csirimpolásba kezd.
Minden perc számít. Minden perc dráma.
Végtelen, idomtalan, húsos érvek feszülnek egymásnak. Elvek!
Úgy vánszorog az idő és sajtolja ki a gyötrelem pillanataival minden élőlényből...
a feneketlen borzalmat.
Tova illan a bölcsek és bátrak lelki nyugalma is.
Papucsában ülnek otthon a tévé előtt, bekapcsolni gyávák. Nem akarják tudni.
Lefagyott a kultúra, mozdulatlan. A kozmosz is visszatartja lélegzetét.
Minden szem rájukirányul, mindenki csak őket figyeli.
És ők csak a lábukat lógatják és elégedett arccal teáznak, gonoszul.
Önző latrok, zsiványok, de senki sem mer szólni.
Cigerettára gyújtanak, konok módon szívják. Nemtörődöm füstöt eregetnek.
Meg karikát!
Álnokok, gyalázat, undokok.
De mi semmit sem tehetünk, a markukban tartanak.
Ma sztrájkolnak a zongorahangolók!