Mert úgy vagyok "ahogy köll". Csak így tisztán, párnák közt pocolva. Átérzed? Pedig kéne. Rossz lehet neked lenni. Azt hinni, hogy majd más tudja. Nem tudja. Valaki dugdossa, pedig nincs is. Ez kínos. Ezek olyan válaszok amiket nem vagyunk hajlandók elfogadni.
- Kell valami legyen ott!!! Az Andi szoknyája alatt! A tengerek mélyén! A Plútón túl!
Pedig semmi a maga nemében különleges nincs ott. Szerinte. Mármint Andika, a tenger és a Plútó úgy gondolja, ott semmi érdekes nincs, csak ami mindig szokott nekik lenni. Ott. Meteorok, halak, szemérem. A csunyájuk. Ezért vannak olyan messze, mélyen és/vagy megbújva egy szoknya alatt.
Mert a megértés nem az önmagamról való tudás, vagy a mások által rólam kreált képzet önön sajátjában, hanem azok keresztmetszetében válik valóra. Ha a képzettől vezérelt valaki alámerül, fellövik, és/vagy felemeli akkor fog mindkét fél igazán elcsodálkozni, mert mindkettőjük feltételezésén túlmutat az eredmény ami az "expedíciót" koronázza.
De ehhez el kell tudnom fogadni, hogy a feltételezéseim nem feltétlenül írják le a valóságot, nem biztos hogy, pont olyan/az/ott van ahogy én képzelni vélem. Vagy ahogy ő maga azt sajátjának ismerni szokta. Mert ez a kétség ösztönöz cselekvésre minket.
A felismerés és megértés csoda. Maga a történés csendben zajlik, de legfeljebb halk sikolyok között. Az ünneplése hangos, de a lényeg, a másik világ felfedezése nem mérhető hozzá.
Semmi sem mérhető hozzá.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment