Halovány derengésbe esve látni a megváltó pillanat fenséges csodáját.
mert csak ez a lényeg. a kedves torz kis illatok?
a méregtől csöpögő ostobák egykedvű ábrándjai?
hinnünk kell hogy mi jobbak vagyunk ennél.
jobbnak kell lennünk.
Félelem táncolja körül elméd buja erdejét. Az entrópiáé vagyunk mindannyian, félteni és féltve lenni létezin és elenyészni, győzni és legyőzetni. így kell legyen. A halál és pusztulás, a rothadó testek, az anyját vesztett gyermek látványa csak annak szörnyűséges aki nem lát, és nem hall. aki megtanulja elfogadni a szükséges törvényszerűségeket, annak gyönyör minden megkínzott, suttogva megélt pillanat. a mosolyféle vicsort csak ő látja a férfi arcán, akit elüt a metró. ő ezzel a mosollyal az arcán megy haza. és emlékezni fog erre a mosolyra, amikor majd a sínek között fekszik.
Igazi lélegzetvételt keresek. Nem az amúgyis rend-szerű és hiábavaló fajtát, meg a kijózanító sóhajt ami nyugtázza, hogy munka után fájnak az izmok és zsibbad az agy, szirénázva: "igenis kérem ez itt a valóság". Igazi lélegzetvétel kell, átható, amit mélyről jövő harci üvöltés kísér. Üvöltés amitől remegnek a hegyek, ami elnyomja a gépek moraját, ami tudatja a világgal: Létezem! nézzétek itt járok köztetek! A kiáltás nagyon fontos, mert megmutatja, hogy nem félek szabadnak lenni.
No comments:
Post a Comment