Akvárium

Ma elkapott a csömör. Vetődtem, mint rendesen ide-oda és csipegettem, mint általában. Néztem a kirakatot amiben éltek. Ma nem kopogtattam az üvegen és tátogtam bután, mint a halaknak szokás. Ma csömöllöttem vala. Veletek.
Bárhova vetültem csupa önzetlen gyűlöletet láttam. Megható. Nincs gyönyörűbb, emberibb, vegytisztább érzelem a gyűlöletnél. Nem manipulálja más érzés, vagy hátsó szándék, vagy tudatalatti hordalék, genetikai törvényszerúségek. Egyszerű. Egyenes. Ezért ezt a legnehezebb elrejteni.

Elegem lett a mindentudó emberből, aki fraktálokban és hosszúlépésekben méri a világmindenséget, miközben nem veszi észre a szart a cipője orrán. Nagy Mindannyiónkból. A végtelenségig gyötört keserű törpékből akik lettünk, vagy lettetek. Néha szeretem azt hinni, hogy én nem tartozok ebbe a tömegbe. Néha szeretem azt hinni, hogy Te nem tartozol ebbe a tömegbe.

Naív vagyok.

Nem szoktam mondogatni, hogy "Te ennél sokkal értelmesebb vagy","Miért nem lépsz túl rajta...", mert ha esetleg felmerül valami ilyesmi akkor nyilvánvalóan azért nem lépsz rajta túl, mert mégsem vagy olyan értelmes. Ne lepődj meg, ha ennek megfelőlen kezdenélek kezelni. Kínos, de néha kegyetlen vagyok. Naív és kegyetlen, mint egy átlagos nyolcéves.
(igen, tehát gyerekes... mivan jártunk???)

Van egy mondás ami úgy látszik sohasem veszítí el az értékét, bár sokszor újraértelmeztem már: " Aki nem tud molnárrá válni az csak mag lehet. "

A tudás nem hatalom. A tudás méreg.

Egyetlen ellenszere az alázat.

Ki adja be nekünk?

És vajon ki veszi be?