kapar

LA: - Szánalmasnak tartasz igaz?
D: - Inkább részvétet érzek.
LA: - Másnak is van szar élete.
D: - De ahhoz már tehetség kell hogy valaki 40 perc alatt ennyire bebasszon.
LA: -Ilyen fos-szar társaságban ez létkérdés.
X: - A kurva anyád!
LA: - Megadjam a számát?!?!

Leginkább Andi, a Nagy Visszavágások Mestere

Intermezzo 22.

"Up the airy mountain,
Down the rushing glen,
We daren't go a-hunting
For fear of little man."

The Fairies - William Allingham

Egg-zacht

Gyűlölöm a világot.
Annak ellenére, hogy töménytelen örömömet lelem benne.

Gyűlölöm az emberiséget.
Mert a legjobb amit nyújtani tud, hogy szórakoztat.

Gyűlölöm magamat.
Mert minden próbálkozásom ellenére mindig igazam van.

Softly dreaming, never drunk...

There is the iminent, instant shiver that drives through you like a drill, carving flesh and bone as it works its way inside you, when you experience the feeling that you've lost your "raison d'être". And it leaves you with a lot of blood and pain, and ofcourse: a hole. Oblivion that cannot be filled. And that is how most people come to know madness. The thrilling void, the gap between seconds, that gives true meaning to "not-living" and of being "undead". It's just another abstract edifice of our so called human intellect, life as it is. As time and death, life is just another illusion we have to let go of. Being and operating the way we are, this would be the hardest to understand and accept. To live life without living, that would be the next step for one who abandoned time and death. But we can't breath the bitter hollowness right know, we are not ready for it, the only thing we can do is suffer. If you look around, you can already see the signs. Hooked up on television, on games, sports, funny shows. On violance and sex. These are the best things to tickle our instincts, to trigger the ancient memory of living that lies deep inside each of us. This is how we try to defend ourselves aginst the emptiness. But we are getting immune, that's kinda good. Immunization is development, it's evolution. That's good. Still the void also comes with the inevitable danger of insanity, this phase is a radical step, the mind cannot cope with it. Some will give up, shatter and break. Slowly the pressure built up over the centuries, modernism, progress came as lightning, we are practically living our own future. What we dream about today may become reality tomorrow. These are times of miracles and wonders, and utter horror and suffering. Compassion could and can draw the line inbetween. But the unfinished last sentence of Buddha stays. Only the void grows, it sprouts over our every day, every waking hour, every shallow moment.

Képek és Szintagmák - részlet

Intermezzo 21.

"Imádom ezt a 'New Yorkban vagyok közgazdász'-fílinget. Otthagyjuk a kávét, mindent és rohanunk!"

CASH(tm)

Látszik...

Éberen figyel, a munkábaigyekvő.
Kávéját kortyoló törpe a bank előtt, mielőtt bemegy és teendőihez lát.
Mind bámésznak! Érzik a rezgést, nyugtalanok.
A széllel száll a félelem. Tévúton rebegi mind imáit ostobán.
Árkokban korhad habzó szájjal aki gyönge volt, és nem bírta a nyomást.
Mert együtt remeg, együtt dobog minden lélek.
A nap is kattogva jött fel és óránként gyászos csirimpolásba kezd.
Minden perc számít. Minden perc dráma.
Végtelen, idomtalan, húsos érvek feszülnek egymásnak. Elvek!
Úgy vánszorog az idő és sajtolja ki a gyötrelem pillanataival minden élőlényből...
a feneketlen borzalmat.
Tova illan a bölcsek és bátrak lelki nyugalma is.
Papucsában ülnek otthon a tévé előtt, bekapcsolni gyávák. Nem akarják tudni.
Lefagyott a kultúra, mozdulatlan. A kozmosz is visszatartja lélegzetét.
Minden szem rájukirányul, mindenki csak őket figyeli.
És ők csak a lábukat lógatják és elégedett arccal teáznak, gonoszul.
Önző latrok, zsiványok, de senki sem mer szólni.
Cigerettára gyújtanak, konok módon szívják. Nemtörődöm füstöt eregetnek.
Meg karikát!
Álnokok, gyalázat, undokok.
De mi semmit sem tehetünk, a markukban tartanak.
Ma sztrájkolnak a zongorahangolók!

Intermezzo 20.

"...in spite of or in defiance of the whole of existence he wills to be himself with it, to take it along, almost defying his torment. For to hope in the possibility of help, not to speak of help by virtue of the absurd, that for God all things are possible -- no, that he will not do. And as for seeking help from any other -- no, that he will not do for all the world; rather than seek help he would prefer to be himself -- with all the tortures of hell, if so it must be."

Søren Kierkegaard, The Sickness Unto Death

Topor-gráfia

Álságos, ki nem mondott szavak toporognak bizonytalnul.
Lesz-e aki meghallja? Egyre kevésbé hiszem. A megértettség luxusára már nem tartok igényt. Néha elmélázok az emberi kapcsolataimon. Bárgyú dolog ez. Az ember azt hinné félreteheti az előítéleteket, ekét, taligát, amik szántják és stócólják azokat az alapvető dolgokat amiket ki nem állhatok bennetek. Elsősorban azt utálom, hogy olyan hálásan tudtok csinálni. Odabújni, megörülni, visongani. Aztán ha elmúlt, ha megkaptad amit akartál elfelejtesz mindent, vagy keresel, csinálsz egy okot, hogy tagadhasd, gyűlölhesd, száműzhesd, mellőzhesd. Mert nektek így kényelmes. Csak az a fontos, hogy nektek kényelmes legyen.

Sokszor teljes meggyőződéssel úgy gondolom, hogy egyedül vagyok a világon. Hogy nincsenek barátaim, sem olyan emberi kapcsolataim, amik érdemesek arra, hogy számbavegyem őket. Aztán jön egyszercsak egy kedves valaki és emlékeztet rá, hogy nemnem... vagytok azért egy páran. Rávesz, hogy számoljak. Megnézzem ki-mikor-mit? Tett, tettem, adott, adtam. Ezekből általában minusszal jövök ki. Sebaj. Egyszer valaki azt mondta: "Neked nem lehet mit adni." "Neked sosem kell segítség." Hát, ez baromság.
Mert aztán a sors/végzet/dongók/hintósladik úgy hozza, hogy sürgősen és kurvára kellene a segítség és ijedten tapasztalom, hogy nincs. Ilyenkor cinikus ember lévén jóérzéssel kellene eltöltsön, hogy az élet végül engem igazolt. Nem tölt.

Alapvetően megvagyok egyedül is. Nem vagyok egy társas lény, mióta hozzám közelálló személyeknek szokásává vállt búcsú nélkül távozni. Azt hiszem akkoriban elromlott bennem valami, egy kicsit talán defektes lettem. Az értékrendem is felborult egy picit, érzelmi síkon is labilissá váltam. Azóta tartok egyfajta távolságot, életbelépett nálam egy ösztönös önszabályzó rendszer. Az energiáimat másfelé irányítom (ez az egyik elmélet arra, hogy miért nem alszom). Csak nemrégiben adódott egy helyzet ami kicsit megborította a dolgokat, lebontottam a gátjaimat, hogy azt és úgy adhassak, ahogy szeretném. A dolog máshogy történt, mint gondoltam és nemvárt következményekkel járt. Ellentmondásos időszak volt. Lemondasz valamiről de mégis ottvan, kellene és mégsem veszed el, sírni szeretnél, de csak nevetni tudsz. Valahogy elegyensúlyoztam egy darabig, volt egy biztos pontom. Aztán végül mégiscsak egyedül maradtam. Védtelenül és összezavarodva szembe kellett néznem az eddig elnyomott, elhanyagolt önmagamságaimmal. Kis bitang részeimmel. És aztán csak nehezedett a pálya, a történések teljesen értelmetlen irányba kezdtek sodródni, és én vágytam a pontot csak egy kicsi biztosat, csak valamit, csak látni, beszélni pár szót, de nem akartam terhelni, mert tudtam, hogy ebben az állapotban nem lehetek más csak teher. De azt hiszem ez már elmúlt. Rengeteg pozitív tulajdonságom közül :D az egyik az, hogy nem vagyok képes függeni egy adott dologtól. Egyszerűen túl sok minden van a világon. Egyszer kicsi ribbantott vérsszájú angyalom megkérdezte tőlem: "Neharagudj, de miféle drogos az aki elfelejti bevenni az adagját?". És véginéztem az üvegasztalon és konstatáltam magamban, hogy teljesen értelmetlen követni egy átlagos fehér vonalat. Hirtelen könnyűnek és üresnek éreztem magam (ez nem effekt volt).
Mostmeg itt vagyok. Fáj a fejem. Fáradt vagyok. Élek. Próbálok visszaemlékezni az elmúlt 1-2 évre és agusztus előttről alig dereng valami. Aztán beindul a motor és jönnek az arcok, nevek, zenék, helyek, nevetés, lányok. Bla, bla,bla. Pára, csend, füst, dermedt szelídség, álomittas ujjongás, meleg, apró sóhaj. Ez minden amire szükségem van. Ez és ezernyi pici nesz. Az életem hangjai. Kincseim, kedves torz kis illatok.

Nemtudom, hogy mi van most, nemtudom, hogy mit kellene tennem, nemtudom meddig bírom még így, nemtudom komolyan gondolom-e, nemtudom létezhetetlen ösztöneim muzsikáját szabad-e így hagynom, nemtudom, látszólag érdekes bár egyre csak tovatűnő művi, granulált pótlékok milyen citadellát építettek belém. Szerek, emberek, képek, helyek, zajok. Pótlékok.
Mit pótolok velük? És az mikor tűnt el? Volt valaha? Hová lett?

Teljesen elfelejtettem, hogy ezen a blogon is vagyok. Remélem más is. Most tetszik a magány.

Itt van ami van. Lábak kopognak a parkettán. Egy moly fekszik a hamutartóban (ezek mindenhova odafekszenek). Ki akarok menni az utcára és programfüzeteket gyűjteni, beülni egy kávézóba, az asztalrahalmozni, áttúrni, és egésznap dolgokat nézni, helyekre menni. Almát akarok enni. És kávét. Kávé kell.

Pia

Pont.

Maireann croí éadrom i bhfad.

Intermezzo 19.

"...épp arról beszélgettünk mi mindent gondoltunk már szerelemnek az életünk során."

Kati & Zsuzsa

Intermezzo 18.

" Azért jöttem, hogy megnevettessem a szenvedőket...
Ahhoz, hogy igazán nevetni tudjunk, fogjuk meg a fájdalmainkat, és játsszunk velük."

Charles Chaplin

Mantra 1.

"... A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánnafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi. Csak én magam."

Frank Herbert: A dűne

6 Dolog a Mikulásról amit mindig is tudni akartál...

1. Egyetlen fajta ismert rénszarvas sem tud repülni. De több mint
300.000 fajta élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár és bár
ezek többsége ízeltlábú, vagy baktérium, nem zárhatjuk ki teljesen annak
a lehetőségét, hogy a Télapó mégis repülő rénszarvasok vontatta szánon
közlekedik.

2. A világon 2 milliárd gyerek (18 éven aluli) van. De minthogy a
Telapó (szemmel láthatólag) nem törődik a mohamedan, hindu, zsidó vagy
buddhista gyerekekkel, így a munka 15%-ra mérséklődik - 378 millióra (az
ENSZ Népességügyi Hivatala szerint). Háztartásonként átlagosan 3.5
gyerekkel számolva ez 91.8 millió otthont jelent. Feltételezzük, hogy
mindben van legalább egy jó gyerek.

3. A Télapónak, hála a különböző időzónáknak és a föld forgásának, 31
órája van feladata elvégzésére, ha feltételezzük, hogy keletrol nyugatra
halad (ami logikusnak tűnik). Így 822.6 látogatást tesz másodpercenként.
Ez azt jelenti, hogy minden jó gyerekkel rendelkező keresztény otthon
esetén 1/1000 másodperce van, hogy leparkoljon, lepattanjon a szánról,
beugorjon a kéménybe, megtöltse a zoknikat, a maradék cuccot szétszórja
a fa alatt, fogyasszon a kitett csemegékből, felmásszon a kéményen át,
vissza a szánra és átmenjen a következő házhoz. Feltételezve, hogy az
említett 98.1 millió megálló egyenletesen oszlik el a Föld felszínén
(ami persze nem így van, de számításainkhoz ez is megteszi), két ház
köztött átlagosan 1.2 km távolság adódik, a teljes útra pedig 117 millió
km, nem számolva azokat a megállásokat, amikre mindnyájunk rászorul
legalább egyszer minden 31 órában, plusz a táplálkozás, stb.

4. Ez azt jelenti, hogy a Télapó szánja mintegy 1000 km/s-os sebességgél
mozog, a hang sebességénél mintegy 3000-szer gyorsabban. Az
összehasonlítás kedvéért a leggyorsabb emberalkotta szerkezet, az
Ulysses űrszonda, mindössze 44.6 km/s-mal vánszorog, egy hagyományos
rénszarvas pedig 25 km-t tesz meg óránként - ha nagyon siet.

5. A szán rakománya egy újabb érdekes elem vizsgálódásunkban. Feltéve,
hogy egy gyerek sem kap többet, mint egy kozepes lego játékot (1kg), a
szán mintegy 321,300 tonnát szállít, nem számítva a Télapát, aki így
túlsúlynak minősül.
A Földön egy hagyomanyos rénszarvas maximum 150 kg-ot tud elhúzni. Még
ha feltételezzük is, hogy a repulő rénszarvas (lsd. 1. pont) 10x ennyit
húz, a szán nem mozdul 8, de még 9 rénszarvassal sem. 214,200-ra van
szükség.
Ez megnöveli a súlyt (ha magát a szánt nem is számoljuk) 353,430
tonnára. Csak az összehasonlítás kedvéért, ez négyszer annyi, mint a
vilag legnagyobb hajójának a Queen Elizabeth-nek a súlya. (A hajót a
Titanic katasztrófája után építették, 1962-ben vonták ki az
Atlanti-Óceáni forgalomból, most Los Angeles-ben áll.)

6. Ha 353,000 tonna 1000 km/s sebességgel halad, az nagy légellenállásba
ütközik - ez felmelegíti a rénszarvasokat, kb úgy, ahogy az űrhajók
felmelegednek, amikor visszatérnek a Föld legkörébe. A két
vezér-rénszarvas 14.3 milliárdszor egymillió (összesen 14300000000000)
Joule energiát nyel el másodpercenként. Vagyis szinte
azonnal kigyulladnak, felgyújtva maguk mögött az egész fogatot, miközben
fülsiketítő robaj hallatszik. Az egész rénszarvassereg 4.26
ezredmásodperc alatt ég el. Ekközben a Télapó 17,500-szor akkora
centrifugalis erőnek van kitéve, mint a Föld gravitációja (ez 17 ezer
g). Egy 120 kilós Télapó (ami röhejesen kicsi), mintegy 8,207,123
kilogrammos erővel préselődik majd szánja háttámlájának.

Konklúzió: - Ha a Télapó valaha is megpróbált karácsony éjszakáján
ajándékokat kihordani, mostanra biztos halott szegény.

Látogassátok meg szponzorunk blogját:
http://monsterbrains.blogspot.com/

>:D

Kocka és Tojás

Adott formák és terek függvényében kijelenthető, hogy ez a két szélsőség. Ezek szimbolizálják most nekünk kedves gyerekek a Rendet és a Káoszt. Höh!!! Merthamégismivan(?) akkor láthatjuk, hogy vizsgálatunk emez nemes tárgyainak, avagy elemeinek felépítése teljesen alkalmas és csak arra irányul, hogy kifejezze ezen 2 fogalmat. Nem több, nem kevesebb.

A Kocka:

Magától értetődő a x a x a. Pontos, arányos, mérhető. Gyakorlati funkciója nincs, önmaga mementója. Azért létezik, mert léteznie kell. Élek és síklapok határolta test. Csendes, udvarias és magányos. Ha fellököd, újra felveszi az alaphelyzetét. Megbízható. Bámulatos és igénytelen. Nem hat.

A Tojás:

Már maga a forma is felszültséget sugall: aránytalan, aszimetrikus, gömböjded. Nehezen marad meg a fenekén, könnyen elgurul. Nem lehet alapja semminek, és mindig hozzá kell igazodni (pl.: a tojástartó kialakítása), nem csapatjátékos, nem lehet megbízni benne, de nem azért mert köcsög, hanem mert a természete nem teszi ezt lehetővé. De érzékeny a környezetére, például fontos neki a meleg. És itt jelentkezik a nagy különbség a Kockával szemben: Azért létezik, mert (önös és önmagán túli) célja van. Csak mellékesen szimbolizál. Élet van benne, és az megtalája a módját, hogy érvényesüljön. Ennek tökéletes eszköze. Előbb-utóbb kinövi önmagát és még több tojást hoz létre. Semmit sem hagy érintetlenül.

Az triv, hogy valahol minden férfi kocka és minden nő tojás, de találja ki mindenki maga-magát. Játék ez.

Jó szórakozást!

Három dolog miatt örülök, hogy magyarnak születtem: a nyelv, a kaja és a lányok.

Monokróm

Néha elfantáziálok, hogy esetleg reboot.
Fejfájás ellen, ahogy ajánlják már régóta: csőből, kékacél, szájonát, egyenesen az agyba. (Ami butaság persze, mert szájon át sokkal fájdalmasabb és a hibalehetőség is nagyobb)
Azonban természetemből fakadóan nem érzem választás tárgyának az elmúlást.

Volt egy barátom (azt hiszem mondhatom, hogy barátok voltunk) aki haldoklott és úgy emlékszem végig nagyon dühös volt, meg kiabált, vergődött. Nem a halála miatt volt dühös, nem érezte igazságtalannak. Felvettem egy pár beszélgetésünket diktafonra, hogy majd később megírom az emlékére és 'Requiem' lesz a címe azt is kitaláltam, de nem sikerült egészen befejeznem. Félbehagytam.
A barátom kedvese mindenképpen látni akarta a jegyzeteimet, meg is mutattam neki. Rengeteget sírt. A következő két hetet együtt töltötték, szinte senkit nem engedtek a maguk közelébe én is csak egyszer beszéltem újra a barátommal három nappal a halála előtt. Ez lett volna az utolsó "interjúnk". Elmondta, hogy a kedvesével legtöbbször csak fekszenek, nézik egymást és nem bírnak mozdulni. Ez nem szertet, vagy szerelem, vagy egyszerű emberi ragaszkodás, vagy féltés, vagy szükség okozta kapocs. Persze ezek a dolgok is jelenvoltak, de azt mondta ez valami más. Azt is mondta, hogy beszélgettek arról amit írtam, de valahogy a kedvesének nem az jött le, ami neki és nekem. Ekkor megmondtam, hogy úgy érzem nem tudom befejezni, nem érzem értelmét. Nem haragudott, megértette. Ez volt az egyetlen alkalom a halála kapcsán amikor elkezdtem sírni. Nem a kudarcom volt az ami elszomorított és (bár ez kegyetlenül hangozhat) nem is az ő halála. Féltem, tudtam, hogy nem értené senki. Láttam magam előtt, ahogy az emberek okosan bólogatnak, hogy értik ezt a kapocs-dolgot is, meg az elmúlás katarzisát, meg a... és egyszerűen felfordult a gyomrom. Vajon én értem ezt a leckét? Kinek szól és kiről? Minek írtam ezt? A betegsége és haldoklása alatt/után ahogy beszéltek vele, róla, ahogy bántak vele, a családja, a barátai, nem volt összeegyeztethető azzal, ahogy ott fekszik egy ember, egy férfi, aki ott és akkor döbbent rá, hogy mekkora súlya is van annak, hogy... Valaki aki nem a halálában látja a tragédiát, hanem az életében amit hátrahagy. Hogyan is írhatnám le annak a mérhetetlen keserűségnek és békének a keverékét amit nekem próbált tollba mondani. És ez csak egy ember, csak egy élet. És nem arra jöttem rá, hogy mit számít az élete az enyémhez, a szeretteiméhez, vagy a világ millió másik haldoklójához képest, hogy én és a minden lett-e kevesebb, és teljesen leszartam, hogy "kiért szól a harang". Láttam elmenni egy világot. És a lecke ott motoszkált a papíron és ott motoszkált a fejemben és görcsberántotta a gyomrom és rázta bennem az üvöltést, hogy nem vagyok képes elmondani, mert nincs kinek. Ha valaki esetleg meg is érti, annak is csak szavak lesznek, józan gondolatok sorban. Senki sem fog tanulni belőle, mert számunkra olyan evidens az élet.
Én sem lettem okosabb, bölcsebb, megfontoltabb, nem lettem jobb ember. De rájöttem, hogy el tudom mondani amit nem lehet. Akkor is ha nincs kinek. Akkor is ha a világtól vagyok részeg. Akkor is ha nem merem.
Attól a naptól kezde sokkal komolyabban vettem magam. Attól a naptól kezdve sokkal kevésbé vettem magam komolyan.

Köhöm...

Priest: -Great Wall of Prophecy! Reveal to us God's will, that we will blindly obey!

Chorus: -Free us from thought and responsibility.

Priest: -We shall read things off you!

Chorus: - And do them!

Priest: - Your words guide us!

Chorus: - We're dumb!

...

Futurama

Édesanyám

"Társam a távirányító. Pittyegtetek adóról adóra, témáról témára, földrészről, kultúráról másik földrészre, másik kultúrára. Ugrások térben és időben. Bámulás a képernyőre, vágtató gondolatok egészen és nem egészen másról.

Az egyik csatornán természetfilm. A szélben hajlongó valami, kimondhatatlan nevű egzotikum… Egyes növények magvai évekig hányódnak terméketlen, aszályos vidékeken, sziklák között és száraz homokon, míg végül valamely állat bőréhez lapulva olyan talajra sodródnak, ahol kicsíráznak. A véletlen mellett szívósság is kell ahhoz, hogy virág szülessen. Sokan rendezkedünk be mostanában mag-létre.

Álmatlan hajnalon magyar nyelvű adás, angol felirattal. Egy cseppet sem forradalmár külsejű bácsi, háta kicsit meggörnyedve, munkásruhája kopott, de tiszta, mesél szenvedélyéről, a halászatról. Mely méghozzá varsával történik! Minden áldott nap ugyanúgy telik. Kopott fedelű kockás füzetébe gondosan, de olyan gondterhelt arccal, mintha legalábbis ő őrizné az atombomba indítókódját, jegyzeteli a rádióból a vízállásjelentést, mutatja: bizony, évtizedekre visszamenőleg hiánytalan a Duna hullám-leltár, hümmögés, hiszen az, hogyan mozog, hány fokos a víz, igencsak befolyásolja, jön-e hal. Majd irány a víz! Ugyanazon az útvonalon, ugyanabban a csizmában és ugyanabban az órában minden nap. Be a ladikba, ki a hatalmas varsát! Hát, most kevés benne a hal, több a gally, a bosszantó szemét, de nagy üggyel-bajjal meg lehet tőle szabadulni. Előkerül a collstock, az a régi fajta, sárga, kihajtogatós, gyermeki ujjat odacsípő. Ez sem maradhat el, meg kell mérni a halat, mert a méret alatti szigorúan megy vissza. A többi bekerül a szákba, adataik meg a fogási naplóba. Bizony! A másik kockás füzetnek is megvan a helye a táskában - dátum, centik, ugyancsak évekre visszamenőleg, historikus precizitással. És aztán a kissé ostoba riporteri kérdésre, miszerint aztán van-e hal?, elhangzik a világ bármely pontján megálló bölcs gondolat: van víz - van hal, nincs víz - nincs hal.

Magyar közszolgálati…Oknyomozó riportműsor (egy a sok közül) valami felháborító embertelenségről, példátlan pofátlanságról, rideg bürokratizmusról… Nekem meg, hogy hogy nem beugrik sok-sok hivatal és bank telefoncenterének szenvtelen komputerhangja (élő ember, akitől kérdezni lehetne, sehol az éterben) és valamiért Hamvas Béla. Íme:

„Sok millió előszobában folyik az emberi örömnek ez a beszennyezése. Beszélhetsz neki mézről és virágról, a szerelemről és a csillagokról, és az öröm imájáról, amely előtt az égi csarnoknak minden kapuja kitárul.
Ez itt hivatal, itt nem szabad beszélgetni, és nem szabad kopogtatni, és várni kell, amíg az írnok bent a kenyérhéjat rágcsálja, és az ablakon kibámul, és el kell merülni a béna és sötét nemlétezésben, és tűrnie kell, hogy az örömre szomjas szívet megpörköljék, mindezt meg nem fellebbezhető hatalommal, évezredes hagyománnyal, a magasabb közérdek nevében.”

Kattintás tovább. Fő műsoridőben, rögtön a dühítő, rémisztő, elborzasztó, keserű (történetesen gázáremelés) információk után jöhet a felüdülés: Tetőtől Talpig Szilikonos A-cska (mutatják is nemzetünk és a magyar nők büszkeségét, fémkesztyű, szemkápráztató rézruha – mintája? mintha egy mesebeli maharadzsa kedvenc feleségének nászköntöséről csenték volna le -, alig tud beszélni az ajkát dudorossá tett botoxtól, de nemigen vesztettünk sokat…, ) kutyája (mennyit költhet a kajájára, az ebkozmetikusra? telik a feslett életből) megharapott egy nénit. Hát, ez aztán a hír! Méghozzá exkluzív… (?!). Na, őt aztán, ahogy a színen menetrendszerűen következő Bulvár D-kát sem igen foglalkoztatja jövedelmező „munkája” közepette az axióma: minden férfi egyforma, csak a gyári számban különböznek. Annyit tudnak ők a mai magyar valóságról, mint amennyit a teafüvek a Kelet-indiai Társaságról.

Na, itt a társamat (amint már említettem, a távirányítót) a piros gombjánál fogva kiiktatom, olyan indulattal nyomom a kikapcs gombot, hogy érzem, kifehéredik a hüvelykujjam. Laza mozdulattal a paplanhoz vágom. Aztán csapom magamat én is a fal felé, sértődötten háttal ennek a fenekestül felfordított világnak. Az ablakon már felsejlik a pirkadat. Az ébrenlét és késői álom határán (ilyenkor ringatom magam a vágyaimmal, mi mindent vennék, ha…) még szaggatottan, valahonnan a kisagyam tájáról felötlik egy sztori. Élt egyszer egy öreg bölcs, akinek nem volt semmije, mégis boldog volt. Diogenésznek hívták. Meghívta őt egyszer a házába egy dúsgazdag ember, akinek bezzeg mindene megvolt. Volt háza, volt kertje. A kertben oszlopcsarnoka, az oszlopcsarnokban tíznél is több szobra. Fürge szolgák aranytálban hoztak a vendégnek kézmosóvizet, ezüskupába töltötték neki a bort, bíborszőnyeget terítettek még a pázsitra is a talpa alá, hogy mezítelen lába ne legyen nedves. Diogenész csak ámult és bámult. Végignézte a lakószobákban is felhalmozott kincseket, a minden szegletben terpeszkedő műremekeket, megcsodálta az elibe rakott drágaságokat. Amikor a vendéglátója kikísérte, az ajtóból még visszanézett, majd összecsapta a kezét: hihetetlen, hogy én mi minden nélkül tudok élni!

Álmában Diogenésszel vigasztalódik egy többgyerekes, alsó-középosztálybeli értelmiségi nő, 40 és 50 között.

Beteges? Patológiás? Az hát. A reggeli első kávénál még a diagnózist is meglelem. MBVH. Azaz Mind Be Vagyunk Hülyítve."

SZJ

Roy Andersson - "Härlig är jorden"(World of Glory) p.1

Roy Andersson - "Härlig är jorden"(World of Glory) p.2